Duga civil szervezet


A Duga civil szervezet azzal a céllal alakult, hogy megoldást találjon Ada község legégetőbb problémáira, a lakosság elszegényedésére, iskolázatlanságára és a munkanélküliek számának növekedésére.

A 2001. július 31-én alakult szervezet amellett, hogy segítette a rászorulókat, számos projektumot dolgozott ki, amelyekkel elősegítette a munkanélküli lakosság továbbképzését és elhelyezkedését. A projektumok megvalósítása során sikeresen együttműködött a kormányzati szervekkel, a közszolgálati és magánszférával és más határon túli szervezetekkel, csakúgy mint a helyi önkormányzattal, amely idejekorán felismerte, hogy a civil szervezetekkel karöltve hatékonyabban orvosolhatók a problémák,ezért jelentős támogatást nyújtott munkájukhoz.

Az adai önkormányzat és a szegénység csökkentésével foglalkozó bizottság sikeres együttműködésének köszönhetően 2006-2011-ig 321 személynek sikerült munkalehetőséget kínálni. A munkával pedig a fiatalok tudást és képzettséget szerezhetnek és érvényesülési lehetőséget kapnak.

A szegénység problémájával nap mint nap szembesülünk és megoldást találni rá mindannyiunk feladata. Ebben a küzdelemben különösen fontos a fiatalok szerepe. A fiatalok felkarolásával és azzal, hogy lehetővé tesszük számukra a biztos megélhetést, magát a közösséget, a környezetet tesszük jobbá.